Nagyon kéne már egy bérlakásprogram...

Nincsenek könnyű helyzetben, akik albérletet keresnek, kínálat van bőven, de az árak rendkívül magasak. Egy komplex program lehet a megoldás, amely viszont igen költséges, mivel több tízezer állami bérlakásra lenne szükség. További részletek a Világgazdaság.hu cikkében.

Nincs könnyű dolga annak, aki manapság albérletet keres – a fővárosi és vidéki nagyvárosok kiadó magáningatlanjaiból Dunát lehet rekeszteni, de az árak már szinte megfizethetetlenek. A bérleti díjak a nettó fizetések 50-60 százalékát viszik el, de a drágulásnak van egy természetes üvegplafonja, amelytől az árak nem nagyon tudnak már akkora ütemben növekedni – mondta el a Világgazdaság megkeresésére Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A piaci viszonyok határozzák meg az átlagos bérleti díjakat, amihez alkalmazkodik a kereslet: a legolcsóbb kiadó lakások iránt érdeklődnek a legtöbben, ami miatt sokkal nagyobb a hajlandóság a minőségi kompromisszumra a bérlők körében, hiszen maximum csak egy-két évet terveznek ott élni. „Emiatt pedig még a sötét és kis lyukak is viszonylag könnyen kiadhatók” – jegyezte meg a szakértő.

Budapest és az egyes vidéki települések, városok között óriási a különbség. Ezzel kapcsolatban lapunknak Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonosa elmondta, hogy érdemes kiemelni azokat a vidéki helyszíneket, ahol kellő számban van munkahely, és jól működik a helyi gazdaság, mert ott alig tapasztalható eltérés a budapesti árakhoz képest.

A főváros szűkebb agglomerációjában 10-20 százalékkal kedvezőbbek a bérleti díjak, de például Győrben, Kecskeméten vagy Debrecenben már a fővárosihoz hasonló árakkal lehet találkozni –  mondta Balla Ákos. Balogh László szerint egyetlen keresetből ma egy átlagos bérleti díjat lehetetlen finanszírozni, emiatt inkább párban vagy fiatalok többen együtt, közösen vesznek ki lakást. Ez a helyzet hosszabb távon változhat.

Az állam kézbe vehetné az irányítást a piacon. Ehhez csak egy állami bérlakásprogramot kellene indítani, ami nemcsak a rászorulóknak, hanem az átlagbérből élő családoknak is segítséget nyújtana. „Az állami bérlakásprogram lehetősége időről időre visszatérő, örökzöld kérdés, hiszen a bérlők egy része képtelen piaci alapon megoldani a lakhatását, így róluk gondoskodni kell” – szögezte le a lehetőség kapcsán Balogh László, aki szerint a projektnek a szociálpolitika részét kellene képeznie. Felhívta a figyelmet arra, hogy a megvalósítás természeténél fogva rendkívül költséges, óvatos becslések szerint is csak Budapesten több mint 150 milliárd forintba kerülne, hiszen állami vagy önkormányzati forrásokból legalább tízezer ingatlant kellene építeni.

A programnak ekkor lehetne érezhető hatása a piaci bérleti díjakra is. Ezt Balla Ákos is megerősítette. Úgy véli, állami szinten a pár száz lakásos mintaprojektek hasznosak lennének, de nem elég hatékonyak. „A lépték ezen a szinten tízezres, ezt a nagyságrendet pár év alatt kellene összeszedni, majd tízéves viszonylatban már a százezres volument kellene elérni” – magyarázta. Azzal ő is tisztában van, hogy a program magas építési költségekkel járna, emiatt a rendszerbe szerinte nemcsak új építésű ingatlanokat kellene behúzni, hanem a lepusztultabb, jellemzően gyenge állapotú és nem feltétlenül hatékonyan kezelt, meglevő bérlakásállományt kellene hatékonyabb, egységes kezelésbe vonni.

Az állami projekt Balla Ákos vélekedése szerint két összefüggő, de különálló területen eredményezne hatalmas változásokat:
    - egyrészt szociális tekintetben, hiszen a rendszer a rászorulók érdekeit szolgálná.
    - Másrészt egy szabályozott, kismértékű kedvezményeket biztosító, professzionális ingatlangazdálkodási rendszer jönne létre.

Balla Ákos úgy véli, a program a piachoz jobban igazodó, azt pozitív irányba fejlesztő, és akár önállóan is piacképes, fenntartható megoldás lenne. „Az állami bérlakásprogram nemcsak egyszerűen ingatlanvásárlásról és bérbeadásról szól, sokkal inkább egy jól működő, nagy volumenű állami lakóingatlan-gazdálkodást lehetne megvalósítani vele. Egyúttal megszüntetné a rossz jogi és piaci gyakorlatokat, nem titkolt célként pedig a lakhatási költségek általános csökkentését eredményezné” – jelentette ki.

Más kérdés, hogy az államnak alternatíva lehet-e egy ilyen volumenű fejlesztés, vagy bele akar-e szólni ilyen mértékben a piac működésébe. Ezzel kapcsolatban Balogh László két dologra hívta fel a figyelmet.

    Egyrészt a rendszerváltás óta rohamosan csökkent az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok száma: 1990-ben a lakott lakások 19 százaléka volt önkormányzati tulajdonban, 2016-ra ez az arány 1,2 százalékra szűkült, ráadásul a megmaradt ingatlanok túlnyomó többsége az átlagosnál sokkal rosszabb állapotban van, mint egykor volt. Az évek óta tartó romlás nem tett jót, mert ha ezeket a lakásokat pótolni akarnánk, vagy helyreállítanánk, akkor nagyon sokat kellene költeni rájuk – mondta a szakember. Kifejtette: az állami beavatkozások mindig nagy hatással vannak az ingatlanpiacra, ezért óvatosan és körültekintően kell lépni. Elsősorban azt kell ilyenkor megvizsgálni, hogy elérhető-e a kívánt cél, és hogy milyen piaci és társadalmi „mellékhatásai” vannak. Felgyorsult és folyamatosan változó világunkban ez azért nagy kihívás, mert az ingatlanokkal kapcsolatos közösségi és egyéni döntések több tíz évre meghatározhatják az adott társadalom lakhatási helyzetét és lehetőségeit is.

Most más a fontos

A politikai gondolkodás középpontjában és a kormány céljai között a családok ingatlanhoz jutásának és a gyermekvállalásnak a támogatása, valamint a kedvezőtlen demográfiai folyamatok megfordítása áll. „Ennek egyik eszköze a CSOK, amelynek az adatait megvizsgálva azt láthatjuk, hogy 2018 januárja és 2019 áprilisa között országosan több mint 35 ezer szerződéskötés történt állami támogatás igénybevételére, ami jellegéből adódóan legalább hetvenezer ember lakhatását támogatja, és értéke kicsit kevesebb, mint 110 milliárd forint” – hívta fel a figyelmet Balogh László.

Szerinte az állami bérlakás program költsége, hogyha lakásonként „csak” 15 millió forintos kiadást számolunk, akkor 150 milliárd forintos ráfordítás lenne csak Budapesten. Ezek szerény becslések, hiszen 10 ezernyi ingatlan felépítése legalább 2-3 évbe telne, aminek végén a visszafogott költségek sem valószínű, hogy megállnának a hozzávetőlegesen kalkulált 150 milliárd forintos szintnél. Ez a 10 ezer lakás – figyelembe véve a jelenlegi átlagos háztartásnagyságot – akár 20-25 ezer embernek is jelenthetne lakhatási megoldást a fővárosban legalább 150 milliárd forintos ráfordítással.

„Ugyan nehéz a kettőt összehasonlítani, de talán ezek a számok magyarázatot adhatnak arra, hogy bérlakásprogram helyett miért inkább a jelenlegi támogatást választja a kormányzat, ha a céljait teljesíteni kívánja. A családok ingatlanhoz jutásának támogatása és a bérlakásépítés együtt nagyon költséges program lenne, egyszerre aligha megvalósíthatók” – mondta Balogh László.


2019. június 20., VG.hu