Kevesebb lakás, kétszer annyi építési engedély

Kép: Lakás 2016 kiállítás A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) május 5-én közzétett adatai szerint 2016 első negyedévében 1 407 új l...


Kép: Lakás 2016 kiállítás
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) május 5-én közzétett adatai szerint 2016 első negyedévében 1 407 új lakás épült, ami 10,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma az új lakóépület építésére vonatkozó egyszerű bejelentésekkel együtt 4 765 volt, kétszer annyi, mint az egy évvel korábbi 2381.
A 300 négyzetméter alatti lakóépületek építésére benyújtott bejelentések és a kiadott lakásépítési engedélyek száma a megyei jogú városokban 144,5 százalékkal nőtt, csaknem két és félszeresére emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Budapesten 77,8 százalékos volt a növekedés, a városokban 50,5, a községekben 59,8 százalékkal több engedélyt adtak ki.

Budapesten az épített lakások száma 18,8, a községekben 41,6 százalékkal csökkent, miközben a megyei jogú városokban 37,3 százalékkal nőtt. Az újonnan épült lakóépületek között a családi házak aránya 54-ről 45 százalékra csökkent, míg a többszintes, többlakásos épületeké 25-ről 48 százalékra nőtt. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 4 négyzetméterrel, 96 négyzetméterre csökkent.

A KSH jelentése szerint a természetes személyek által épített lakások aránya 56-ról 49 százalékra esett, a vállalkozások által építetteké 44-ről 50 százalékra emelkedett egy év alatt az idei első negyedévben.





































 
2016. május 23., MTI



Related

új lakás 79449109123319399

Népszerű bejegyzések

item