10 milliót tetőtér-beépítésre is kaphat

Dömötör Csaba miniszterelnökségi államtitkár közleményéből újabb információk is derültek ki a CSOK módosításáról: a kormány szándéka, hogy a belvárosokban és az agglomerációban illetve külterületeken is több lakás épüljön a CSOK következtében. A tetőtér-ráépítés esetén az új lakásra vonatkozó támogatást lehet majd igénybe venni, bizonyos esetekben.

Utóbbi eddig is járható út volt, hiszen a CSOK feltételeinek (három gyermek, 60 nm, stb) és az OTÉK rendelet vonatkozó előírásainak teljesítésével (külön mérőórák, megfelelő belmagassság, külön lakhatási engedély, stb.) a CSOK igénybe vehető volt eddig is. A rendelet értelmében viszont ide kellene ez esetben bejelentkezni a családnak, és ellenőrzés esetén igazolni, hogy csak a tetőtérben élnek.

Valószínűleg ennek a lehetőségnek adnának a jogalkotók legális formát, azzal a területi megkötéssel, hogy belvárosi környezetben lehetne a tetőtér ráépítésnél is az új lakásokra vonatkozó kedvezményeket igénybe venni.

Az államtitkár további engedményt is kilátásba helyezett, miszerint a használt lakások esetében nem lesz négyzetméter-kategória és regionális különbségek sem, csak a legkisebb területet adják majd meg, ez 40-70 négyzetméter lesz gyerekszámtól függően.

További jó hír, hogy a kormány hajlandóságot mutat a további korrekciókra, folyamatosan nyomon követik a tapasztalatokat, és szükség esetén újra módosítják a szabályokat.

Emlékeztetőül: Lengyelországhoz képest negyedannyi, a csehekhez képest harmadannyi lakás épült az elmúlt időszakban Magyarországon, a kormány ezzel indokolja az új építésű házak esetében az áfa-csökkentést is.

2016. február 7., CSOK Otthonteremtési Kedvezmények blogspot / MTI

Related

tetőtér beépítés 4040025104114041106

Népszerű bejegyzések

item