Bérlakás-program osztrák módra: több ezer mobilház készül

Mivel az osztrák főváros lakossága a korábban becsültnél öt évvel előbb, várhatóan már 2029-ben átlépi a 2 milliós határt, Bécs lakásépíté...

Mivel az osztrák főváros lakossága a korábban becsültnél öt évvel előbb, várhatóan már 2029-ben átlépi a 2 milliós határt, Bécs lakásépítési offenzívába kezdett. Összesen 13 ezer új lakás épül „2017-től, ebből kilencezer szociális bérlakás lesz. Ezen kívül 2020-ra megduplázzuk, négyezerre növeljük az új önkormányzati lakások számát” - ismertette a város terveit Michael Häupl polgármester és Michael Ludwig lakásügyi városi tanácsos.
Az offenzíva része ezen kívül egy 30 millió eurós "gyorsprogram" is, amelynek keretében egy-két éven belül ezer új lakást építenek könnyűszerkezetes technológiával olyan helyeken, amelyek a városrendezési terv szerint nem használhatók lakóövezetként. Az ipari területeken, metró közelében, vagy építési tilalom alá eső területeken öt-tíz évig állnak majd a főként fából és könnyűbetonból készült épületek, amelyek a hagyományoshoz képest feleannyi idő alatt készülnek el. A terület hasznosítása esetén az épületeket lebontják, és állapotuk szerint vagy felépítik máshol, vagy újrahasznosítják az anyagukat.

Két projektnek, összesen 330 lakásnak már meg is van a helye: a XXI. és a XXII. kerületekben. A lakások átlagosan 50 négyzetméteresek lesznek, nem kell hozzájuk önrész, a bérleti díj pedig bruttó 7,50 euró a hasznos alapterületre vetítve.

A gyorsprogram keretében megvalósuló lakások a fiatalok, és azok számára jelenthetnek ideális megoldást, akik csak átmenetileg akarnak az osztrák fővárosban élni. A lakáshoz jutás természetesen különböző feltételekhez van kötve. Ilyen például, hogy a bérlőnek rendelkeznie kell már benyújtott lakásigénnyel, a jövedelme nem haladhat meg egy adott szintet és legalább két éve bejelentett lakcímmel kell rendelkeznie Bécsben.

Az osztrák főváros évi 7 ezer új építésű szociális lakásával európai szinten is az élmezőnyhöz tartozik, lakosságának több mint 60 százaléka szociális bérlakásban vagy önkormányzati lakásban él.

2016. június 10., Napi.hu

Related

napi.hu 5884208654572318475

Népszerű bejegyzések

item