Mire jó a CSOK? Hát a hitelezés beindítására

Politikai vita indult a pártok képviselői között, mi az otthonteremtési program, közismert nevén CSOK (Családi Otthonteremtési Kedvezmény...

Politikai vita indult a pártok képviselői között, mi az otthonteremtési program, közismert nevén CSOK (Családi Otthonteremtési Kedvezmények) célja. Míg a kormány részéről a kommunikációban szereplő kormányzati szándék a CSOK-kal az építőipar beindítása volt az új építésű ingatlanok révén, és emellett a gyermekvállalás ösztönzése, addig az ellenzéki pártok az alacsony igénylési szám miatt ennek az értelmét firtatják.

Az ellenzéki soraiból nem látják teljesülni a kormány eddigi törekvéseit, az új lakások jelenleg korlátozott számban érhetők el, a 10+10 milliós támogatás elérése pedig kevesek számára adatik meg. A Fidesz szerint ugyanakkor az otthonteremtési program értelme, hogy olcsóbb legyen az otthonteremtés, emellett lendületet kapnak a lakásberuházások, egyre nagyobb lesz a kínálat is.

Az eddigi kormányzati kommunikáció az építőipar beindulását és a gyermekvállalást hangsúlyozta, viszont az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) számára készített Bankszövetségi kutatás egyik cél teljesülését sem igazolta, legalábbis egyelőre. Emlékeztetőül: a 9 000 sikeres CSOK-igénylésnél mindössze 35% volt a megelőlegezett két vagy három gyermeket vállalók számra, az új ingatlanra igényelt CSOK pedig még ennél is kevesebb, 9% volt.

Ezzel szemben az igénylések 70 százalékánál(!) hitelt is fel kellett vegyenek az érintettek, ami érdekes és fontos momentum. Mivel a legújabb kormányrendelet módosítással az ingatlanfelújítás esélye is eltűnt, ugyanakkor a nem hitelképes igénylők háttérbe szorultak, valósnak tűnik az a feltételezés, hogy még több hitelfelvétel várható.

Ez pedig – véleményünk szerint – magyarázattal szolgál arra az ellentmondásra, amelyet építőipari és ingatlanpiaci szereplők is jeleztek már: a támogatási összegek túl alacsonyak ahhoz, hogy a vásárlás/építés önerő nélkül megvalósulhasson, vagy a bővítést és a felújítást is kéne szolgálniuk ahhoz, hogy a magyar ingatlanállomány korszerűsíthető legyen.

Miközben a magyar piac és a társadalom idézőjelben „megszabadult” a devizahitelektől, a lakáshitelezés mélypontra süllyedt. A tanulmány azonban kiemeli, hogy a lakáshitelezés 2015-ben erősen élénkülni látszik, és az előrejelzések szerint a CSOK-nak köszönhetően ez még nagyobb arányban várható.

Tehát egy cél már biztosan teljesül, még ha erről egyelőre nincs is szó annyira nyíltan.

2015. február 18., CSOK Otthonteremtési Kedvezmények blogspot

Related

otthonteremtés 2914464440823502014

Népszerű bejegyzések

item