Mélypont az építőanyag-gyártásban, mi van az árakkal?

Szakértők szerint a 2024-es év lehet a mélypont a hazai építőanyag-kereskedelemben. Erre utal az is, hogy jelentős visszaesés tapasztalható ...


Szakértők szerint a 2024-es év lehet a mélypont a hazai építőanyag-kereskedelemben. Erre utal az is, hogy jelentős visszaesés tapasztalható a szerkezetépítési anyagok értékesítésében, a hazai téglagyárak pedig alig kapnak új megrendelést, főként a már meglévő készleteket adják el – mondta az InfoRádióban az ÉVOSZ magyar építőanyag-kereskedelmi tagozatának elnöke.

Idén májusban alakult meg az ÉVOSZ égisze alatt a magyar építőanyag-kereskedelmi tagozat, amely többek közt a hazai építőanyag-kereskedők, alapanyaggyártók, a tervező és kivitelező vállalkozások szorosabb együttműködését, együttes segítését és támogatását tűzte ki célul. A testület elnöke, Juhász Attila azt mondta az InfoRádióban, hogy az adatok azt mutatják, 2023 nem az építőipar éve.

„Nagyjából a teljes hazai piac 40 százalékát reprezentáljuk és mint kiderült, jellemzően 20-30 százalékos árbevétel-visszaesést kellett elkönyvelniük az építőanyag-kereskedőknek a vizsgált időszakban” – közölte Juhász Attila.

A kedvezőtlen helyzetet főleg a magas kamatkörnyezet idézte elő, ami jelentősen visszaszorítja az építőiparban dolgozók lehetőségeit, mozgásterét. Mindez érinti a vállalkozókat és a lakosságot is, hiszen az építkezések, házfelújítások rendkívüli beruházásokat, kiadásokat igényelnek. Juhász Attila hozzátette: hátráltató tényező az energiaválság is. Tavaly elszabadultak az energiaárak, az építőanyag-gyártás pedig termékcsoporttól függően egy nagyon energiaintenzív terület, így lehetett számolni azzal, hogy a drágulás más helyen, más árakban is megjelenik. 2022-ben 26 százalékkal emelkedtek az építőanyagárak Magyarországon. A felsorolt tényezők, körülmények jelentősen befolyásolták azt, hogy hány épület, beruházás valósulhatott meg idehaza.

HA SZÁMÍT A JÓ ÁR  🤩 - használja egyedi ajánlatkérőt a Turai fatelep weboldalán!

A tagozat megvizsgálta azt is, hogy a kereslet csökkenésével együtt a különböző termékkörökben mekkora volt a visszaesés mértéke. Juhász Attila tájékoztatása szerint a szerkezeti anyagok (falazóanyagok, téglák) értékesítésében hatalmas, 45 százalékos zuhanás következett be a 2022-es év hasonló időszakához képest. A helyzet súlyosságát jól szemlélteti, hogy jelenleg egyetlen kerámia falazóelem-gyártó sem működik az országban, az összes ilyen tevékenységet végző üzem leállt, készletről értékesítenek, azt adják el, amit a korábbi időszakban legyártottak.

További visszaesés várható – az árak viszont nem csökkenek!

A tetőszerkezeti alapanyagok termékkörében is negatív tendencia volt tapasztalható, 37 százalékkal esett vissza az értékesítés az egy évvel ezelőtti szinthez képest. Fontos tudni, hogy egy-egy építkezés során éppen ezekre a termékekre, alapanyagokra van legelőször szükség, ami Juhász Attila meglátása szerint „előrevetíti, hogy a következő hónapokban mire számíthatunk”. Az ÉVOSZ szaktagozata még nagyobb mértékű visszaesést prognosztizál 2024-re, ugyanis azokat az épületeket, amelyek idén vagy akár még jövőre sem készülnek el, nem kell vakolni, festeni, nem lesz szükség a villanyszerelésre és egyéb berendezések, eszközök beszerelésére sem, ami nagyon rossz hír az építőanyag-kereskedők és az alapanyag-gyártók számára.

Juhász Attila elmondta: a szakma üdvözölte a CSOK Plusz múlt heti bejelentését, de megjegyezte: az építőipar ettől függetlenül „meglehetősen komoly tehetetlenséggel küzd”. Az ágazat irányítói reménykednek abban, hogy kedvező hatása lesz a CSOK Plusznak, ami az előzetes várakozások szerint pozitív folyamatokat indíthat be, Juhász Attila azonban arra számít, hogy érzékelhető pozitív eredménye várhatóan csak 2024 második felében, végén lesz az építőiparban, egy vállalkozó számára ugyanis rendkívül hosszadalmas folyamat például egy társasház építésének megtervezése, kivitelezése.

2023. november 4., INFOSTART / INFORÁDIÓ - SIPOS ILDIKÓ

💥TRAPÉZLEMEZ GYÁRTÁS💥 - rendelésre, rövid határidővel! Jellemzők: T20 / 1150mm széles / 0,5m - 10m hosszúságig / 5 féle szín.   Turai fatelep


Related

ingatlanárak 6144813069994713848

Népszerű bejegyzések

item