Változások az Otthonfelújítási támogatásnál

Novák Katalin miniszter bejelentésének megfelelően megérkeztek az első lényeges változások a január 1-jén elindított otthonfelújítási támoga...


Novák Katalin miniszter bejelentésének megfelelően megérkeztek az első lényeges változások a január 1-jén elindított otthonfelújítási támogatás és a február 1-jén debütált kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön szabályaiban. A talán legtöbbeket érintő változás az, hogy mégsem kell az otthonfelújítási hitel folyósítását követő egy éven belül „lezavarni” a felújítást. 

Szombaton megjelent a Magyar Közlönyben a 183/2021. számú kormányrendelet, ez alapján április 21-ével, szerdával módosul a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020. kormányrendelet és a CSOK bizonyos részletszabályai is.

Könnyítés az otthonfelújítási kölcsönt felvevőknek

Eddig úgy volt, hogy a kamattámogatott hitel felvevőinek az otthonfelújítási kölcsönből elvégzett munkálatok számláit a kölcsön folyósításától számított egy éven belül a számlák vagy azok másolata bemutatásával igazolniuk kell a hitelintézet felé. Ezt a sokak által bírált rendelkezést a rendelet hatályon kívül helyezi, így nem szükséges a hitel folyósítását követő egy éven belül „lezavarni” a felújítást a már felvett hitelek esetében sem.

"Cserébe" a kérelemhez megfelelően csatolni kell az igénylő büntetőjogi felelőssége tudatában tett, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatát annak vállalásáról, hogy az otthonfelújítási kölcsön összegét maradéktalanul a jogszabályban meghatározott célokra fordítja. A hitelkérelmet már benyújtók ezt (a módosítás hatálybalépését követő 30  napon belül) a részükre megküldött felszólítás kézhezvételét követő 60. napig kötelesek megtenni. Figyelni kell emellett továbbra is arra, hogy ha a megállapított otthonfelújítási támogatás összege nem éri el az otthonfelújítási kölcsön kölcsönszerződésben megállapított összegének 25%-át, akkor a támogatói okirat kézhezvételét követő naptól a kölcsöntartozás hátralévő összegére vonatkozóan a kamattámogatás megszűnik és az addig igénybe vett kamattámogatást az arra való jogosultság megszűnését követő 60 napon belül egy összegben a hitelintézet útján vissza kell fizetni a kincstárnak.

 Könnyítés az otthonfelújítási hitelt felvevők kis részének, hogy a tanulói jogviszonyról nyilatkozni is elég lesz igazolás beszerzése helyett. (Középfokú, felsőfokú nappali tagozatos tanulói jogviszony is elfogadható az egy éves Tb-múlt igazolásához.) Ez azonban nem azt jelenti, hogy az alkalmazotti, vállalkozói jogviszonyon alapuló Tb-jogiszonyról ne kellene a jövőben megfelelő igazolás. A könnyítés kizárólag a tanulmányi jogviszony alátámasztására vonatkozik!

Szigorítás a jelzáloghitel-csökkentést igénybe vevőknek

Eddig úgy volt, hogy aki az otthonfelújítási kölcsönre vette igénybe a második gyermek után járó 1 milliós vagy a harmadik után járó 4 milliós (és minden további gyermek után 1-1 milliós) jelzáloghitel-csökkentést, az akkor is igénybe vehette az otthonfelújítási támogatás általa igényelt akár 3 milliós összegét, ha az otthonfelújítási hitelből már nem maradt akkora tartozás, amit csökkenthetett volna a támogatással. 

Az új szabály szerint azonban, aki az otthonfelújítási kölcsöntartozására korábban jelzáloghitel-csökkentési támogatást vett igénybe, nem vehet igénybe magasabb otthonfelújítási támogatás összeget a számlával igazolt felújítási összeg és a jelzáloghitel-csökkentési támogatás különbözeténél.

Ha például valaki 3 milliót venne fel otthonfelújítási támogatásként, de a felújítási hitelére már igénybe vette az 1 milliós jelzáloghitel-csökkentést, akkor csak 2 milliót kaphat.

Tanulság: ha van másik jelzáloghitele is az igénylőnek, akkor érdemes annak a tartozásnak a csökkentésére fordítani a gyermekek után járó jelzáloghitel-csökkentést, ez esetben nem csökken a felvehető támogatás összege. A változásnak megfelelően a kérelem során benyújtandó dokumentumok listája bővül egy nyilatkozattal arról, hogy ha részben vagy egészben otthonfelújítási kölcsöntartozására nézve érvényesítette a jelzáloghitel-csökkentési támogatást az igénylő, akkor ennek tényéről, továbbá hogy a  jelzáloghitel-csökkentési támogatást mely hitelintézetnél fennálló milyen kölcsöntartozására, valamint – több érintett kölcsöntartozás esetén melyikre nézve – mekkora összegben vette igénybe.

Új lehetőség a szolgálati lakásban élőknek

Eddig úgy volt, hogy az otthonfelújítási támogatás igénybevételéhez legalább 1 éve a támogatott ingatlanban kellett lakni (állandó lakcím), ez alól az elmúlt 1 évben megszerzett ingatlan, illetve született gyermek volt kivétel, ilyenkor eltekintettek az 1 éves bentlakási kötelezettségtől. Most viszont egy újabb kivételt fog tartalmazni a jogszabály: ha az igénylő és a gyermek a munkája következtében – ideértve a sajátos egyházi jogviszonyt is – annak jellegéből következően köteles (illetve az  igénylés benyújtását megelőző egyéves időszakon belül köteles volt) a szolgálati helyén a foglalkoztató által térítésmentesen biztosított szolgálati lakásban lakni, akkor szintén igénybe veheti saját tulajdonú (másik) ingatlanára a támogatást. Továbbra is feltétel, hogy a szülőknek és a gyermek(ek)nek együttesen legalább 50%-os tulajdonrésszel kell rendelkezniük a felújított lakásban.

Bővül az elszámolható munkálatok köre

Hosszú a támogatható munkálatok listája, de most tovább bővül. A támogatás ezentúl szabályozott szellőzési rendszer kialakítására, korszerűsítése vagy elemeinek cseréjére, valamint szennyvíz tisztítására és elhelyezésére szolgáló egyedi szennyvízkezelő berendezés vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárgy telepítésére vagy cseréjére is igénybe vehető. Továbbra is figyelni kell arra, hogy a felvehető támogatáson belül a vállalkozói díj és az anyagköltség aránya mindig 50-50%, vagyis egy bizonyos támogatási összeg felvételéhez egyik és másik költségtípusnak is el kell érnie a teljes számlaösszegen belül legalább 25%-ot.

Változás a napelemeknél

Eddig úgy volt, hogy napelemes rendszer telepítését vagy cseréjét igazoló számla esetén az abban feltüntetett anyagköltség és kapcsolódó vállalkozói díj összesítve nem haladhatja meg a bruttó 450 000 Ft/kWp összeget. Ez marad is, két kivétellel: a tetősíkba integrált, napenergiahasznosítást biztosító tetőhéjazatra ez a kitétel nem vonatkozik.

Az otthonfelújítási kölcsön esetében július 1-jétől a kérelemhez mellékelni kell az  elosztó hálózati engedélyes nyilatkozatát a  napelemes rendszer üzembe helyezése időpontjára vonatkozóan, valamint a  2021. június 30-át követően üzembe helyezett napelemes rendszerek esetén a  villamosenergia-kereskedő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a  támogatással érintett felhasználási helyen az  üzembe helyezéstől olyan elszámolást alkalmaz, amelyben az  alkalmazott elszámolási időszaktól függetlenül szaldó nem képezhető, és a hálózatba betáplált és vételezett villamos energia mennyisége külön-külön kerül megállapításra.


2021. április 19. Portfolio.hu


Related

novák katalin 5443000617702923891

Népszerű bejegyzések

item